2018-10-27

Az ÉV NŐGYÓGYÁSZA 2018 – Dr. Altorjay Ábel

A szavazás lezárult

Doktor Úr

Dr. Altorjay Ábel

Klinika: Szeged Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika

Történet: Csodálatos, problémamentes várandosságom volt, mindez az utolsó hetekig… Szeptember 21-re vártuk a kisbabánkat, a szüleim első unokáját. Szeptember 13-án izgatottan készültem az első CTG-re, amikor megcsörrent a telefonom, a testvérem hívott. A férjem megfogta a kezem, és leültetett, miközben a testvérem próbált nyugodt maradni a vonal másik végén. Azt mondta, hogy Amyukám a kórházban van, az intenzív osztályon fekszik, újra kellett éleszteni, életveszélyes állapotban van. Elmentem a klinikára, vártam, hogy véget érjen a referálás, hogy tudjak Altorjay Dr Úrral beszélni. Ahogy megláttam, kitört belőlem a zokogás, ő pedig empatikusan vigasztalt, illetve mindent megtett azért, hogy a CTG vizsgálattal a lehető leggyorsabban végezzek, hogy mehessek Orosházára Anyukámhoz.

A Doktor Úr délután felhívott, Anyukám felől érdeklődött, sőt azt is felajánlotta, hogy ha úgy gondolom, hogy segítene rajtam, akkor beszéljünk a kialakult helyzetről. Azt mondta, hogy véleménye szerint nagyon kemény időszak áll előttem, ezért ha gondolom, akkor a klinikai szakpszichológussal is tudnék beszélni. Először azt hittem, meg tudok birkózni egyedül a helyzettel, de pár nap múlva beláttam, hogy segítségre van szükségem. Felhívtam Doktor Urat, aki egyből Anyukám állapota felől érdeklődött, és megígérte, hogy kis idő múlva visszahív, miután beszélt a pszichológussal. Perceken belül hívott is, minden részletet megbeszélt, nekem csak meg kellett jelennem a találkozón.

Mondanom sem kell, mennyire jól esett a gondoskodás, az empátia, a bánásmód, az emberség, a lelki támasz, amit Doktor Úrtól kaptam ebben a számomra lelkileg igencsak megterhelő időszakban, ezt soha sem fogom elfelejteni, amíg élek, hálás leszek neki. A szülés során is mélységesen támogató volt, semmit nem siettetett, mindent elmondott, maximális biztonságban éreztem magam mellette. Sőt, annak ellenére, hogy szabadnapján, hajnal 3-kor hívták be hozzánk, mosolyogva, viccelve jött be. Azt hiszem a köszönöm nem tudja kifejezni mindazt, amit mondani szeretnék, hálával gondolunk Altorjay Doktor Úrra, mindarra, amit értünk, piciny családunkért tett!

Doktor Úrnak köszönhetjük, hogy az a nap, amikor házaspárból családdá váltunk, csodálatos emlék marad! Áldás legyen a munkáján!

2. Történet: Dr Altorjay Ábelnél elhivatottabb orvost aligha talál az ember! Különös figyelemmel és hozzáértéssel kísérte végig a terhességemet az ikrekkel, és bizton állíthatom,ha ő nincs a terhességem nem lett volna ennyire kiegyensúlyozott! Kérdeznem sem kellett,kellő felvilágosítást kaptam tőle már az első perctől kezdve. 10 hétig feküdtem a klinikán, ez idő alatt szinte minden áldott nap találkoztam vele, embersége mellett csak szaktudása kiemelkedőbb!

24]

[widget id="recent-posts-widget-with-thumbnails-2"]