2018-10-27

Az ÉV NŐGYÓGYÁSZA 2018 – Dr. Kovács Antal

A szavazás lezárult

Doktor Úr

Dr. Kovács Antal

Klinika: Kemenesaljai Egyesített Kórház

Történet: A várandósságom elejétől kezdve a végéig mindig mellettem állt és minden vizsgálatot szakszerűen és időt nem sajnálva végzett azok ellenére, hogy mindig nagyon sok páciense volt, van. Ha valami problémám volt akármikor hívhattam. Neki ez nem csak egy munka vagy hivatás, hanem ez az élete. Minden nála született gyermekre emlékszik: a baba születési súlyára, hosszára és a születés körülményeire (lehetett ez a szülés 10 éve vagy ebben az évben). Nagyon örülök és hálás vagyok, hogy az Ő segítségével hozhattam világra első gyermekemet. Ha Ő nincs, akkor ma én és a kisfiam nem lennénk.

Sürgősségi császármetszéssel született a kisfiam. A doktor úr a Ctg-s görbéből megállapította, hogy valami nincs rendben. Fájásaim voltak, de én nem éreztem semmit. A másik nőgyógyász, aki az ügyeletes volt azt mondta hogy még várjunk egy napot. Kovács doktor úr úgy érezte hogy ez nem lenne jó döntés, mivel fájásaim voltak és szivárgott a magzat víz, én semmit sem éreztem, így délután fél kettőkor megcsászározott. Kiderült, hogy a baba nyakán kétszer rajta volt a köldökzsinor és fogta a kis kezével az elvékonyodott köldökzsinórt. Nekem pedig megsérült egy főbb ér odabent, ha beindult volna a szülés és természetes úton ment volna, akkor se a babám se én nem éltük volna túl. Ezért mindig nagyon hálásak leszünk Kovács doktor úrnak és a kedves szülésnőknek és az ápolóknak akik a Celldömölki Kórház szülészetén dolgoznak. Ezért jelölöm Dr. Kovács Antalt az év nőgyógyásza címre.

25]

[widget id="recent-posts-widget-with-thumbnails-2"]