2018-11-14

AZ ÉV NŐGYÓGYÁSZA 2018 – Dr. Hajósi Ferenc

A szavazás lezárult

 

Doktor Úr

Dr. Hajósi Ferenc

Klinika: Szent Lázár megyei kórház

Történet: Hat hetes terhes voltam, amikor vissza kellett mennem a nőgyógyászati szakrendelésre az ultrahang eredménnyel, amelyen egyértelműen látszott a babó. Nagyon görcsölt a hasam, már előző este óta, mikor sorra kerültem. Nekem akkor ismeretlen volt a doktor úr, nála még sosem jártam. Megnézte az eredményt, gratulált, mondtam, hogy görcsöl a hasam, de mondta, hogy ez a terhesség elején teljesen normá1lis, ha nincs mellette vérzés. Mondtam, hogy nincs, így há1t nyugodtan indulhattam haza.. Miutá1n kijöttem el kellett mennem a mosdóba, ahol épp azt a bizonyos vérzést, barná1zá1st tapasztaltam, ami nem normá1lis. Rohaná1s vissza, pont a doktor úr hívta a következő beteget, mondtam neki hogy baj van, rögtön hívott is be, megvizsgá1lt és má1r mehettem is á1t a kórhá1zba, haza sem jöhettem. Nem akartam magá1n orvost, de doktor úr volt pont az osztá1lyon is ahol feküdtem, mikor bejött vizitre, nagyon kedves volt és mondta, bá1rmikor hívhatom telefonon. Ekkor eldöntöttem nekem ő kell, mégiscsak hozzá1 fogok já1rni. Nem bá1ntam meg, mert akadtak gondok a terhességem alatt, de többször is hívott telefonon, hogy rendben vagyok e.. Bá1rmikor hívhattam, mindig tudtam számíthatok Rá. Egyedi humorá1val mindig oldotta a srtesszt bennem. Babó születése utá1n többször is bejött a kórterembe, még a szoptatá1sná1l is segített, mivel csá1szá1ros voltam, nehezen mozogtam, de mutatta, hogy mit és hogyan csiná1ljak, hogy ne legyen kényelmetlen. Nagyon megszerettem, és boldog vagyok, hogy akkor ott megismertem őt. Minden kismamá1nak ajá1nlom!
166]

 

[widget id="recent-posts-widget-with-thumbnails-2"]