Nemek (H)arca

Nemek (H)arca

Vannak, akik úgy gondolják nőiességünket és férfiasságunkat génjeinktől, mások szerint környezetünktől kapjuk. Egy biztos: a szerepet egy egész életen át tanuljuk, és környezetünk igen sokat ad arra, hogy nemünknek megfelelően viselkedjünk.

Margaret Mead antropológus, 1949-ben Új-Guineában felfedezett egy olyan törzset, amelyben a férfi és a női szerepek a mi társadalmunktól ellentétes módon működnek: a férfiak “őrzik a tüzet, az otthon melegét”, míg a nők biztosítják a családnak a megélhetést. A tschambuli törzs felfedezése alapjában ingatta meg azt az akkoriban általánosan elfogadott nézetet, hogy a nemek társadalmi megkülönböztetése biológiai “egyenlőtlenségükből” lenne levezethető.

A nemiséget ennek megfelelően, többféle szempontból közelíthetjük meg. A férfiak és nők alapvetően különböznek szexkromoszómáik öszszetételében: a férfiaknak XY, a nőknek XX a kromoszóma felépítésük. Ezek a kromoszómák determinálják már a magzati korban azt, hogy a baba kisfiúként vagy kislányként fog-e megszületni. A későbbiekben pedig ezek irányítják azon hormonok termelését, amelyek az úgynevezett másodlagos nemi jellegek (például férfiaknál mélyebb hang, szőrzet mennyisége, arcszőrzet megjelenése, nőknél a mellek növekedése, stb.) kialakulásáért felelősek a pubertás idején.

A nemiség azonban nemcsak a külsőségekben nyilvánul meg. A nők és a férfiak általában másként viselkednek, a társadalmi életben más szerepet vállalnak. Hogy ez csupán a genetikai és hormonális különbségek eredménye-e vagy a környezet, a társadalom és a család mintái alapján alakul ki, mind a mai napig élénk vita tárgya a szakemberek körében. Az bizonyos, hogy környezetünk sokat tesz “férfivá”, illetve “nővé” formálásunk érdekében. A szülők már egészen kicsi korban akarva-akaratlan másként állnak hozzá fiaikhoz és lányaikhoz.

Egy vizsgálat során pszichológusok embereket kértek meg arra, hogy vigyázzanak egy csecsemőre néhány percig. A csecsemő hol kék, hol rózsaszín pólyában volt a kísérlet során. Azok az emberek, akik esetében a csecsemő kék pólyában volt, ugyanazon gyermek sírását agresszivitásnak, életrevalóságnak vélték, míg a rózsaszín pólya esetében nyűgösséget és gyámoltalanságot látták benne. Vagyis a külsőségek alapján tudni vélték a csecsemő nemét, és mint “kisfiút” vagy “kislányt” kezelték.

A szülők már egészen kicsi korban akarva-akaratlan másként állnak hozzá fiaikhoz és lányaikhoz.

A gyermek először életében a családban találkozik a női és férfi mintákkal. A nevelés sorána szülők általában díjazzák, ha gyermekeik a nemüknek megfelelően viselkednek (például ha egy fiú autóval játszik vagy labdázik), de nem támogatják gyermekeik azon aktivitásait, amelyek nem nemének megfelelőek (ha a kisfiú mondjuk babázik). Érdekes megfigyelés, hogy a nemi szerepek terén a szülők általában szigorúbbak fiaikkal, mint lányaikkal. Ha például egy kisfiú “főzöcskézik”, a szülők sokkal hevesebben tiltakoznak ellene, mintha lányuk beállna focizni. A férfiszereppel kapcsolatban egyébként a társadalom egésze is szigorúbb: gondoljunk csak arra, hogy sokkal elfogadottabb jelenség egy sportos, “férfias” nő, mint egy “nőies” férfi.

Az évek múlásával nemcsak a családi nevelési szokások és a közvetlen környezet lesz meghatározó. Iskolatársainktól és nem utolsó sorban a médiából is sokat “tanulunk” arról, hogy mit jelent férfinak és nőnek lenni. Az út folyamán pedig a nemek arcait megismerve felölthetjük a sajátunkat is.

Forrás: Informed.hu

avatar