Legelső tapasztalatok a Rézgyöngyről

Legelső tapasztalatok a Rézgyöngyről

A fogamzásgátlás változatlanul az egyik legvisszatérőbb téma a nők körében. A folyamatosan megjelenő eszközök és készítmények között viszont egyre nehezebb eligazodni.

Interjúnk első részében a különböző módszerekkel, illetve az egyik legújabb fogamzásgátlóval, a Rézgyönggyel való tapasztalatairól, mint felhasználót, Putz Nórát kérdeztük.

Ha jól tudom többféle fogamzásgátló módszert kipróbáltál már amíg megtaláltad a számodra legmegfelelőbbet. Mesélnél kicsit a tapasztalataidról, illetve, hogy miért döntöttél emellett az új eszköz mellett?

Körülbelül 15 éve használok valamilyen fogamzásgátlót. A legelső, amit kipróbáltam egy kombinált hormonális tabletta volt, ezt két évig használtam. Kénytelen voltam elhagyni, mivel a lábamon visszerek jelentek meg. Hasonló panaszok a családomban is előfordulnak, így nem akartam megkockáztatni az esetleges trombózist.

Ezután hormontartalmú hüvelygyűrűre váltottam, amit kb. 7 évig használtam. Egy ideig teljesen jól működött, aztán észrevettem magamon a hormonok negatív hatásait. Növekedett a testsúlyom, csökkent a libidóm. Ezek olyan mellékhatások, amelyeket akkor észre se vettem, illetve normálisnak tudtam be, ahogy sok más nő is. Ma már visszagondolva látom a különbséget, és a hormonok hatásait a szervezetemre. Könnyebben kaptam el hüvelyi fertőzéseket is, melyeket sűrűn kezelnem kellett, ezek előtte nem voltak jellemzőek. Ami mégis a legnagyobb problémát okozta, az a hangulatingadozás volt, amelyeket sokáig a nőknél ’normális’ kedélyváltozásokként fogtam fel. Miután tartottam egy kétéves szünetet, vettem észre, hogy ha a természetes ciklusom van jelen, teljesen kiegyensúlyozott vagyok. Ezután megint visszatértem a gyűrűhöz, és ismét jelentkeztek a hangulatváltozások. Ezek olyan tünetek, amiket az ember évek múlva visszatekintve vesz észre igazán.

Ezután új módszer felől érdeklődtem a nőgyógyászomnál. Mivel még nem szültem ezért nem is gondoltam arra, hogy kaphatnék bármilyen spirált. Magyarországon erősen él az emberek tudatában az, hogy nem szült nőknek nem ajánlatos méhen belüli eszközt felhelyezni. Az orvosom viszont eloszlatta ezt a tévhitet. Először egy hagyományos T alakú spirált próbáltam ki. Ezt 3 évig használtam. Sajnos kénytelen voltam újból váltani, mivel menzeszeim nagyon megnyúltak, sokkal erősebbek és fájdalmasabbak voltak ez idő alatt.

A negatív hatásai ellenére is úgy éreztem, hogy a spirálnak még mindig több az előnye, mint a hátránya, de miután levételre került már nem akartam hozzá újból visszatérni.

Körülbelül ez idő tájt jelent meg Magyarországon a Rézgyöngy, a nőgyógyászom pedig az elsők között volt, aki elkezdte alkalmazni az új eszközt, így ő ajánlotta. Ekkor már rendszeresen helyezett fel, még nem szült nőknek is. Tavaly novembertől használom. Érdekes tapasztalat és számomra is meglepetés volt, hogy elmúltak a görcsös és erős vérzések, és visszatért a normális menstruációm.

Rézgyöngy díszdobozban

Minden módszernek vannak előnyei és hátrányai is. Te tapasztaltál negatív következményeket a rézgyöngy alkalmazása során?

A felhelyezés utáni első 2-3 hónap volt egyedül kellemetlen, eleinte rendszertelen volt a menstruációm, volt, hogy havonta kétszer jelentkezett. Illetve a felhelyezés után pár napig vérezgettem. El kellet telnie három hónapnak, amíg beállt a havi egy, 5 napig tartó, görcs mentes ciklusom, ami már teljesen kiszámítható.

Honnan tudtad, hogy nálad alkalmazható ez az eszköz? Nem voltak félelmeid azzal kapcsolatban, hogy idegen anyag, fém lesz a testedben?

Mivel korábban is rezet tartalmazó spirált használtam, így emiatt nem aggódtam. Tudtam, hogy nincsen semmilyen fém érzékenységem. Inkább az volt kérdés számomra, hogy az új fajta alak miatt, hogy tud majd a helyén maradni.

Sokan aggódnak amiatt, hogy a felhelyezés egy fájdalmas és körülményes procedúra. Illetve, hogy maga a viselése kellemetlen. Neked milyen emlékeid vannak erről? Érzed e egyáltalán, hogy ott van?

A felhelyezésnél esetleg előfordulhat, hogy a jelző szál, ami az eltávolításhoz szükséges, túl hosszú és így kellemetlen érzést okoz, de ekkor az orvos ezt rövidebbre tudja vágni. Nálam ez nem fordult elő. A felhelyezés kb. 2 percig tart, ami nem volt kellemes bevallom. Egy méhnyakrákszűrésnek megfelelő fájdalomhoz tudnám hasonlítani. Az egész vizsgálat kb. 20 perc alatt lezajlott. Ezután két hét múlva visszamentem ellenőrzésre, majd egy hónap után újra, sőt már túl vagyok az első féléves kontrollomon is, ahol szerencsére mindent rendben találtak, nem lökődött ki, és nem mozdult el.

Ha valaki úgy dönt, hogy ezt a módszert választja, hogyan juthat hozzá az eszközhöz, mennyire nehéz beszerezni?

Nekem külön tetszett, hogy nem kell hozzá orvosi recept. Egyszerűen, megrendelés után házhoz szállítják. De úgy tudom most már bizonyos patikákban is elérhető. Az orvost így sem lehet kikerülni, mivel ő helyezi fel, így ez nem jelenti azt, hogy ellenőrzés nélkül alkalmazható. Amikor tablettát, illetve hüvelygyűrűt használtam sok időt igényelt a receptek beszerzése.

Nem kívánt terhesség szempontjából mennyire biztonságos ezt a módszert alkalmazni? Honnan tudod, hogy véd? A hatás csökkenésének vannak jelei?

5 évig nyújt védelmet, 2 évvel tovább, mint egy hagyományos spirál. Számomra fontos volt egy hosszú távú megoldást találni és nem akartam felesleges kockázatot sem vállalni. A hüvelygyűrűnél például előfordult, hogy amikor lázas voltam csökkent a hatása, illetve, ha elfelejtettem előre receptet kérni rá, sietnem kellett, hiszen 3 óra kimaradás után már csökken a hatása. Továbbá naptárban kellett vezetnem a felhelyezés és levétel időpontját. Ha ultrahanggal is igazoltan a helyén van a Rézgyöngy, kifejti hatását, de hosszú távú tapasztalatokról még nem beszélhetek, naptár alapján tájékozódom a lejárat idejéről. A hagyományos spirálnál, amikor az alkalmazhatósági idő végéhez közeledtem szokatlan vérzés jelentkezett.

Sok nő számára fontos, mégis kényes kérdés, hogy a szexuális együttlétek során zavaró tényező e, lehet e érezni? Okoz e valamilyen fájdalmat?

Vannak házaspár ismerőseim, akiknél az óvszer a jól bevált módszer. Nekem könnyebbség, hogy férjemmel nem kell ezt mindig észben tartanunk, és havi kiadást sem jelent. Nekünk semmilyen problémát nem okozott, nem érezhető és fájdalmat sem jelent az együttlétek során, szinte meg is feledkezhetünk róla. A hüvelygyűrűnél például előfordult, hogy érezhető volt.

Pár kezek

A Rézgyöngy ára nem éppen a legolcsóbb a fogamzásgátlók között. Ez téged nem rettentett el?

Ez igaz, bár ez mégis egy egyszeri kiadást jelent. Úgy gondolom sokan nem szorozzák fel és számolják ki, hogy havonta mennyit költenek tablettákra vagy egyéb módszerekre. Ha az ember jobban utána számol, könnyen kijön, hogy ez az egyik legolcsóbb választás. Ha pedig kilökődne, a gyártó örök garanciát vállal és ingyen kicseréli.

Mi a leggyakoribb tévhit, amit hallottál a Rézgyöngyről?

A köztudatban erősen él az, hogy még nem szült nőknek nem szabad méhen belüli eszközt használni, mivel meddőséget okoz. Ez ma már nem igaz. Illetve az egyik barátnőm szerette volna kérni a rézgyöngyöt a nőgyógyászától, aki nem akarta felhelyezni, mivel úgy gondolta, hogy még kísérleti stádiumban van az eszköz. Ez sem igaz, hiszen akkor nem kerülhetne forgalomba. Az viszont igaz, hogy egyelőre még kevesen használják. Ez egy modern megoldás. Nem ragaszkodhatunk húsz évvel ezelőtt bevált módszerekhez. Ahogyan ma már szintén nem a húsz évvel ezelőtti dózisú fogamzásgátló tabletták vannak forgalomban, úgy más eszközök is elérhetőek.

Ez egy kíméletes megoldás a fogamzásgátlásra. Alá tudom támasztani, amit a Rézgyöngyről állítanak, az életminőségem valóban javult, a menstruációm kiszámíthatóbb és görcs mentes. Ez nekem fő szempont volt a választásban. A hormon mentes módszerekre való áttérés a visszeres panaszaimat is csökkentette.

Vélemény, hozzászólás?