Az emlőrák a hölgyeket érintő leggyakoribb onkológiai betegség. Évente 5-6000 új esetet fedeznek fel, de sajnos magas a nem diagnosztizált betegek száma is. A rendszeres szűrés mellett nagyon fontos ismerni a rizikótényezőket. A családi előfordulás és a nem megfelelő életmód mellett a kialakulásban szerepet játszathatnak a hormonális fogamzásgátló készítmények is.
Őszintén az emlőrákról
A magyar női népesség átlagos emlőrák-kockázata 8 és 10 százalék közötti, ami azt jelenti, hogy minden 10-12. nő érintett. Sokáig úgy tartották a betegségről, hogy főként az idősebb korosztályt érinti. Igaz, hogy leggyakrabban 50-65 éves kor között fedezik fel, azonban egyre több fiatalabb, akár a 30-as éveiben járó hölgynél is diagnosztizálják a kórt. A halálozási adatok szintén nagyon szomorúak. Évente mintegy 2000 feleséget, édesanyát, nagymamát veszítünk el az emlőrák következményeként, annak ellenére, hogy a betegség ma már sokkal sikeresebben gyógyítható, mint 15-20 évvel ezelőtt, és a rizikótényezőket is lényegesen pontosabban ismerjük. A korai felismerés ebben az esetben szó szerint életmentő. Azoknál, akiknél idejében felfedezik a betegséget, megtörténik a műtéti beavatkozás, megkezdik a kezelést, illetve ha szükséges, az életmódváltás sem marad el, az öt éves túlélés több mint 80 százalékos, sőt ezen betegek jelentős része teljesen meggyógyul, míg azoknál, akiknél későbbi stádiumban derül ki a probléma, ez a szám mindössze 15 százalék.
Rizikófaktorok – öröklődés, életmód, hormonális fogamzásgátlás
A legnagyobb rizikót a családi előfordulás jelenti. Ha egy hölgy rokona már érintett volt, akkor 9 százalék, ha kettő, akkor 16 százalék, ha három, akkor már 27 százalékos valószínűséggel jelenik meg az ő szervezetében is a betegség. Éppen ezért fontos pontosan ismerni a családi kórtörténetet és őszintén beszélni a problémáról. Az estek 10 %-ban a mellrák örökletes génmutáció következtében alakul ki, és az örökletes emlőrákok 25%-a mögött a BRCA1 és BRCA2 gének mutációi állnak. Ezek a gének ismertté váltak a köztudatban, amikor a híres hollywoodi színésznő, Angelina Jolie azért vetette le melleit és távolíttatta el petefészkeit, mert szervezetében jelen volt az örökletes BRCA gén. A maradék 75% örökletes emlőrák eset más gének mutációja miatt alakul ki. Egyre több ilyen gént ismer az orvostudomány, így a legmodernebb genetikai vizsgálatokkal további örökletes tényezők kiszűrésére is lehetőség van.
Azoknál is magasabb a betegség előfordulásának valószínűsége, akiknél a menstruáció 12. életévük előtt kezdődött, a menopauza 55 éves koruk után indult, 30 éves koruk felett szültek, vagy nem szültek egyáltalán. Mint a legtöbb betegségnél, az emlőráknál is igaz, hogy az életmód szintén jelentősen befolyásolja a betegség kialakulásának valószínűségét. Ma már bizonyított, hogy a dohányzás rendkívüli módon növeli a rizikót, ahogy az elhízás, illetve mozgásszegény életmód is. Ezek mellett a hormonális fogamzásgátló készítmények szedése is emeli annak valószínűségét, hogy valakinél kialakul a betegség. A rizikófaktorok „hatása” egymást erősíti, exponenciálisan növeli az előfordulás valószínűségét. Egy olyan hölgynek például, akinek a családjában már előfordult a betegség, van némi súlyfeleslege, keveset mozog, dohányzik és fogamzásgátló tablettát szed, azonnali életmódváltásra van szüksége, de mindenki másnak is figyelnie kell, akinél legalább az egyik rizikótényező megvan.
Mit tehetünk ellene?
Első lépésként őszintén szembe kell néznünk az életmódunkkal, fel kell mérnünk akár szakember segítségével a rizikót, és változtatni. A jó hír, hogy az öröklődést kivéve valamennyi kockázati tényező ellen hatékonyan lehet tenni! A dohányzás abbahagyása nem csak az emlőrák, hanem sok más betegség megelőzése szempontjából is fontos. A rendszeres mozgás és az egészséges táplálkozás egészségünk megőrzése és közérzetünk javítása szempontjából is nagyon hasznos. A fogamzásgátlásnál pedig érdemes olyan hatékony és biztonságos lehetőséget keresni, ami nem hormonális, de biztosítja az intimitást és a spontaneitást.
Ezek mellett pedig a rendszeres önvizsgálat és a kétévente elvégeztetett mammográfiás szűrés segít abban, hogy elkerülhető legyen a betegség.
Szerencsére nem vagyunk egyedül az emlőrák megelőzéséért és legyőzéséért való küzdelemben. Ma már ez a kór sem tabu, egyre több a felvilágosító és szűrő program, valamint számos híres énekes és színésznő is felhívja a figyelmet a betegség elleni küzdelemre és a megelőzés fontosságára. Különböző klubok és online közösségek is segítségünkre lehetnek. Ennek is köszönhető, hogy a megbetegedések száma bár még mindig drámai mértékű, azért csökkenő tendenciát mutat, és nő a gyógyulások száma is.