Valami véget ér

Valami véget ér

Az abortusz napjaink egyik legvitatottabb jelensége. Az eljárás ellenzői és támogatói egyaránt az emberi jogok védelmét tűzik zászlajukra. Míg az egyik tábor a nők jogát a teherbeesés utáni döntéshez-, a másik tábor a megfogant életet óvja. Abban azonban szinte mindenki egyetért, hogy szomorú, ha egy tinédzsernek ezen a kérdésen kell gondolkoznia.

Ennek ellenére Magyarországon a húsz év alatti lányok kerülnek leggyakrabban ebbe a helyzetbe, derül ki az Euronews.com beszámolójából. A többi európai országban legnagyobb arányban a 20-24 év közötti korosztály képviselői igényelnek orvosuktól abortuszt, nálunk a 15 és 19 év közötti lányok végeztetik legmagasabb számban a művi terhességmegszakítást. Bár összességében csökken a magzatelhajtások száma, a műtétre jelentkezők átlagéletkora egyre alacsonyabb. Míg 2010 és 2012 között a legtöbb terhességmegszakítást a 30-34 évesek körében végezték, 2013-ban és 2014-ben már a 20-24 éves nők aránya volt magasabb, az átlagéletkor pedig azóta is csökkenő tendenciát mutat – írja az Euronews.com.

Szomorú, ágyon fekvő lány

A legjobb fegyver a felvilágosítás

Mi lehet ennek az oka? Az Eurostat adatait elemző Euronews az okok között említi, hogy hazánkban receptköteles az esemény utáni gyógyszer, de tény, hogy a nem kívánt terhesség elkerülésére a legjobb fegyver a felvilágosítás. A felmérést vezető szakemberek megkérdezték az abortuszon átesett nőket, hogy mely okok vezettek a műtéthez. Európa valamennyi országában a szexuális felvilágosítás hiányát emelték ki legnagyobb arányban az érintettek. Kelet-Európában a szülő nők között is több a tinédzser, mint a kontinens nyugati felén. Bulgária, Románia, Magyarország, Szlovákia, Litvánia, Lettország és Lengyelország egyaránt “rosszul teljesítenek” ezen a téren. Magyarországon tízezernél több kamaszlány lett várandós 2016-ban – 6098 gyerek született ilyen korú anyától és 4076 abortuszt hajtottak végre. Pedig 3

Lány egyedül érzi magát az abortusz miatt

Megfordul a világ

Kultúránkban valószínűleg kevés olyan tinédzser lány él, aki húsz éves kora alatt szeretne családanyává válni. Ha pedig mégis várandós lesz, a legtöbbekkel anélkül fordul meg a világ, hogy erre vágytak és felkészültek volna. Mi következik? Abortusz, örökbeadás, testvéri szerep vagy a hirtelen jövő felnőttkor az anyaság felnőtteknek való terheivel.  Akár megtartja a tizenéves lány gyermekét, akár nem, mindenképpen veszélyeztetett helyzetbe kerül egészségügyi szempontból. A várandósság és a szülés óriási megterhelés egy fejlődésben lévő szervezet számára. Mind az anyára, mind a gyermekre vonatkozóan gyakoribbak a szövődmények, mint pl. a terhességi toxémia, a méhen belüli elhalás vagy a koraszülés. A kényszerűen megváltozott élet, a tanulás és a karrier esélyének ideiglenes vagy végleges elvesztése, a társadalom kirekesztő magatartása és sok esetben a család vádló viselkedése olyan lelki terhet tesz a gyermek-anyára, amely csaknem elviselhetetlen a számára. Ilyen állapotban pedig még kevésbé lesz alkalmas a nagy szerepre.

Az abortusz miatt Elkeseredett tinédzser lány

Azonban az abortusz sem jó megoldás. A terhességmegszakítás szintén magasabb kockázatú tinilányoknál, és egy ilyen döntés lelki következményei sem kevésbé elhanyagolhatóak. A veszteség-érzés garantált, melyet előbb vagy utóbb kiegészít a kínzó önvád. Ezt a döntést életük végéig cipelik a nők, és különösen nehezen dolgozzák fel azok, akikre a legsérülékenyebb korban kerül a teher.

Vélemény, hozzászólás?